A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vásárlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vásárlás. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 30., csütörtök

Vásárlási útmutató: búvármellények

Cressi búvármellények

A búvármellény (Buoyancy Compensator Device, röviden BCD) napjainkra már egy alapvető felszerelési tárgya a búvárnak, és éppen ezért talán az egyik legfontosabb vásárlási döntés is, amit saját búvárfelszerelésünk összeválogatásakor hozunk meg. Az aktuális kínálatot ezúttal a legjellemzőbb szempontok alapján rendszereztük, hogy ezzel is elősegítsük egy megalapozott vásárlási döntés meghozatalát.

A búvármellény feladata, hogy rögzítse a palackot, kényelmes lebegést biztosítson a felszínen, és segítségünkre legyen a felhajtóerő szabályozásában a víz alatt, illetve általában zsebek és D-gyűrűk is találhatók rajta az egyéb felszerelések rögzítéséhez, tárolásához. Ahogy a többi búvárfelszerelésnél, úgy itt is lényeges a jó méret, vagyis a BCD-nek testhezállónak kell lennie, de nem szabad hogy felfújt állapotban összenyomjon, vagy akadályozza a légzést. Emellett jó ha megfelel az adott merülés jellegének és körülményeinek, nem utolsó sorban pedig saját személyes preferenciánknak - így választhatunk a klasszikus dzseki-szerű (jacket-style), a hátlebegtetős (back-inflatation), vagy az utazó (travel), illetve a strapabíró kölcsönzős (rental) modellek közül. 


Könnyű (utazó) búvármellények 


Aviator

Moduláris SPWB derékpánt megoldása (Cressi szabadalom) - amely forgó, cserélhető és teljesen méretre igazítható - különbözteti meg az utazáshoz tervezett könnyű Aviatort a legtöbb hagyományos dzseki-stílusú BCD-től. Párnázott, lágy háttámlája könnyen összehajtható, és egy zsebben elrejthető tépőzáras pánttal is rendelkezik, amelynek köszönhetően csomagoláskor kompakt méretű maradhat. 

Cressi Aviator búvármellény
Aviator - inetgrált súlyrendszer, új SPWB derékpánt rendszer 


Lightwing

Akinek inkább a hátlebegtetős modellek tetszenek, annak érdemes megnéznie a pehelykönnyű (2 kg!) Lightwing-et. Lágy háttámla, minimál hevederzet, párnázott vállhevederek és kompakt levegőzsák segítik az egyszerű összecsomagolást. Az ívelt vállpántoknak köszönhetően remek az illeszkedés, míg a támla alsó része a törzset támasztja. A további felszerelések tárolására, rögzítésére D-gyűrűk, akasztók és egy felcsavarható tárolózseb szolgál. 

Cressi Lightwing búvármellény
Lightwing - integrált súlyrendszer, felcsavarható zseb, lágy háttámla


Travelight

Olyan BCD-t keresel, ami elég könnyű de azért jól felszerelt? Mindössze 2,5 kilós tömegével az ultrakönnyű Travelight nem jelent kompromisszumot sem a minőség, sem a teljesítmény szempontjából. Könnyű, de tartós 210 denier nylon anyagból készült és olyan részleteket is megtalálunk rajta, amik az utazó modellekről többnyire hiányoznak. Ilyen például a párnázott háttámla, a hátsó trim súlyzsebek, a 10 db könnyűfém D-gyűrű, két cipzáros zseb, vagy az integrált súlyrendszer. A ScubaLab tesztjén a Travelight nem véletlenül érdemelte ki a Legjobb Vétel (Best Buy) elismerést.

Cressi Travelight búvármellény
Travelight - könnyűfém D-gyűrűk, trim súlyzsebek, párnázott háttámla 


Hagyományos dzseki-szerű búvármellények


Aquaride

Az Aquaride kiemelkedő teljesítményéért és remek kényelméért a ScubaLab Tesztelők Választása (Testers Choice) és Legjobb Vétel (Best Buy) elismerését is megkapta. Áramvonalas formája hihetetlenül könnyed siklást tesz lehetővé a víz alatt, miközben stabilan tart. Felszereltség oldalról 8 db acél D-gyűrűvel és 2 db cipzáros tárolüózsebbel rendelkezik a legfontosabb dolgok tárolásához, rögzítéséhez, illetve Flat-Lock-Aid integrált súlyzsebekkel is, amelyek könnyen behelyezhetők és eldobhatók. Az Aquaride széles méretválasztékban kapható és precízen méretre állítható. 

Cressi Aquaride búvármellény
Aquaride - integrált súlyrendszer, párnázott háttámla, fém D-gyűrűk


Carbon

Egy másik ScubaLab Tesztelők Választása (Testers Choice Award) díjnyertes modell, a Carbon még meg is fejeli az ideális búvármellény alaptulajdonságokat néhány további extrával. Könnyű és párnázott, de  merev háttámlája nagyon kényelmes, kimondottan jól támasztja a törzset. A Flat-Lock-Aid integrált súlyzsebek könnyen be- és kivehetők, és biztosan sokan üdvözlik majd az olyan átgondolt tervezési jellemzőket, mint a 8 db fekete aluminium D-gyűrűt, vagy a két cipzáras tárolózsebet. A Carbon a Cressi csúcskategóriás Atelier termékcsaládjába tartozó modellje, és mint ilyen kizárólag búvárboltokban kapható.  

Cressi Carbon búvármellény
Carbon - integrált súlyrendszer, megerősített palack rögzítés, fekete alu D-gyűrűk


Hátlebegtetős búvármellények 


Patrol

Ugyancsak ScubaLab tesztgyőztes modell - Legjobb Vétel (Best Buy) 2021-ben. A Patrol első ránézésre egy könnyített és lecsupaszított modellnek tűnhet, de jobban megnézve kiderül, hogy ez korántsem fedi a valóságot. A levegőzsák speciális kompressziós hevedere hatékony töltés-leengedés kontrollt tesz lehetővé. Az ultrakönnyű, de merev háttámla kényelmesen tartja a törzset, a váll- és derékhevederek pedig tökéletesen méretre állíthatók. Mindemellett azért a Patrol sem nélkülözi a Cressi integrált Flat-Lock-Aid súlyrendszerét.

Cressi Patrol búvármellény
Patrol - integrált súlyrendszer, ultrakönnyű háttámla, műanyag D-gyűrűk
  

Scorpion

Egy újabb ScubaLab Tesztelők Választása (Testers Choice Award) nyertes modell. A Scorpion kényelmes lágy háttámlával, könnyített hevederzettel és gumírozott levegőzsákkal rendelkezik, amely áramvonalas profilt és szabad mozgást biztosít a vízben. A stabilitást újszerű függőleges súlyzseb elrendezéssel fokozták. Bár lenyűgözően könnyű, mégis 19 kg emelőerőt biztosít (M-es méretben), valamint tekintélyes méretű tárolózsebeket és integrált súlyrendszert is. 

Cressi Scorpion búvármellény
Scorpion - függőleges elrendezésű súlyzsebek, párnázott háttámla, 4 db EBS D-gyűrű 


Commander Evolution

Több súllyal kell merülni? Akkor érdemes fontolóra venni a sokoldalú Evolution Commander-t. Nagyméretű levegőzsákját körbefutó gumis rendszer tartja minden helyzetben áramvonalasan, emellett párnázott állítható hevederzettel és teljes értékű merev háttámlával rendelkezik. A csúszóhurkos hevederzetnek köszönhetően a vállpántok még a levegőzsák teljesen felfújt állapotában sem korlátozzák a búvár mozgását. Az integrált súlyrendszer zsebeibe alapból 9 kg fér el, amit kiegészít a hátsó trimzseb opció. A mellény emelőereje jelentős, akár 23 kg is lehet. A dzseki stílusú Carbonhoz hasonlóan a Commander Evolution is exkluzív Atelier termék, amit csak hivatalos Cressi viszonteladó partner búvárüzletben lehet megvásárolni. 

Cressi Commander Evolution búvármellény
Commander Evolution - integrált súlyrendszer, ultrakönnyű merev háttámla, 6 db fekete alu D-gyűrű


Strapabíró (kölcsönzős) búvármellények


Start

Néha a legegyszerűbb a legjobb, különösen kezdő búvárok esetében. Az elsősorban kölcsönzők és iskolák számára tervezett, nem súlyintegrált Start egy klasszikus stílusú dzseki-szerű búvármellény, rendkívül tartós 500 és 1000 denier nylon szövetből készült. Az állítható hevederzet segítségével tökéletesen méretre állítható, háttámlája párnázott, emellett 4 db D-gyűrűvel és 2 db nagyméretű tárolózsebbel is rendelkezik. 

Cressi Start búvármellény
Start - nyomásmérő- és oktopusz tartó zseb, jó látható méretjelzés


Start Pro

Ha újonc vagy a búvárok világában és egy súlyintegrált BCD-t szeretnél, akkor a Start Pro-ban megbízható társra lelhetsz. Behajtható gravitációs súlyzsebei nélkülözik a könnyen elhagyható tasakokat, ugyanankkor kitűnő stabilitást és méretre állíthatóságot, valamint precíz süllyedés-emelkedés kontrollt biztosít használójának, amelyek mind hozzájárulhatnak egy kezdő búvár önbizalmának növeléséhez. 

Cressi Start Pro búvármellény
Start Pro - gravitációs integrált súlyrendszer, 32 mm-es D-gyűrűk, jól látható méretjelzés 


Quartz

Az 500 denier nylon szövetből készült integrált súlyos Quartz kedvelt kölcsönzős modell, amelyen két extra biztonsági felszerelés is található: a mellpánt csatja egyben biztonsági sípként is funkcionál, illetve a hát felső részén található piros színű betét a búvár jobb láthatóságát szolgálja. 

Cressi Quartz búvármellény
Quartz - integrált súlyrendszer, csat síp, jól látható méretjelzés


Solid

Ez a masszív BCD gyakorlatilag elpusztíthatatlan, ezért tökéletes kölcsönzős modell lehet. Külső szövete 500, a belső 420 denier nylonból készült. Jó felhajtóerő-kontroll jellemzi, és itt is megtaláljuk a láthatóságot javító színes betétet a hát felső részén, illetve a mellpánt csatba integrált biztonsági sípot. A mellény vállpántján jól olvasható méretjelzés segíti a könnyű kiválasztást. 

Cressi Solid búvármellény
Solid - cipzáros zsebek, csat síp, jól látható méretjelzés



[Cressi blog] 


Fotó: @Cressi

Búvármellényt keresel? Nézd meg a teljes kínálatot itt >>

Kapcsolódó címkék: #búvármellény #útmutató #vásárlás

Tetszett amit olvastál? Köszönjük, ha megosztod az ismerőseiddel is.

2019. november 13., szerda

7 ajándék ötlet búvároknak


Meglepetést vadászol életed fanatikus búvár szereplőjének? Íme 7 vadonatúj Cressi by the Sea ajándék ötlet, aminek minden búvár garantáltan örülni fog.

1/ H2O vizes palack


Egyre többen vagyunk környezettudatosak és számolunk le az egyszer használatos műanyagokkal. Az ásványvizes PET palackok legjobb alternatívája az újratölthető palack, vagy kulacs. Az időtlen formatervű H2O palack ideális társ a mindennapokban, nemcsak megőrzi kedvenc italunk frissességét, de rozsdamentes acélból készült anyagának vákuum technológiája segít megtartani az ital hőmérsékletét is. Kétféle méretben (500 & 750 ml) és kilenc színben választható.  

Ár: €24,99 - €29,99*

2/ NEREUS búváróra (200 m) 


Modern megjelenésű búváróra quartz óraszerkezettel és analóg kronográffal. Ellenálló nemesacél tokozása, kistályüvege, valamint a zárható menetes korona garantálja az óra 200 méteres vízállóságát (20 ATM). Forgatható búvárlünetta a merülési idő mérésére, és sötétben is könnyen leolvasható fluoreszkáló mutatók. Kényelmes, lágy szilikon óraszíja extra hosszú, akár búvárruhán is viselhető. Nyolcféle szíj- és színkombinációban.

Ár: €189,99 - 199,99*

3/ BLAZE napszemüveg  HTC lencsékkel 


A BLAZE napszemüveg csúcsminőségű lencséi segítenek a káros UV sugárzás kiszűrésében és részletgazdagabb, élénkebb látásélményt biztosítanak. A speciális HTC lencsebevonat egyszerre párataszító és vízlepergető, polarizált, tükröződéscsökkentő, valamint felületkeményített többszörös védelem. Laza stílus, kényelmes és tartós műanyag keret, színezett, tükrös lencsékkel. Felnőtt méret, uniszex modell, huszonkétféle színkombinációban, szemüvegtartó és szemüvegzsák tartozékkal együtt.

Ár: €49,99* 

4/ FISHBONE száraz hátizsák (25l) 


Könnyű, jól pakolható száraz hátizsák a mindennapokra és utazáshoz. Sportos stílus, tartós anyagból, párnázott háttámlával. Külső kompressziós hevedere segítségével a hátizsák teteje visszahajtható, ha nem pakoltuk teljesen tele. Tágas belső tárolórekesz és párnázott laptop tartó. Az alkalmazott technológia és a vízálló cipzár szárazon tartja a táska tartalmát, elektronikus eszközeinket, dokumentumainkat megvédi a víz, a por és a homok ellen. Külső cipzáros zseb a kisebb holmiknak, továbbá egy oldalsó hálós zseb a vizes palacknak. Kézipoggyász méret (50x30x20 cm).

Ár: €119,99* 

5/ FLOAT vízálló, lebegő mobiltelefon tok


Az első mobiltartó, ami nem süllyed el a vízben. Csak helyezd bele a mobilodat és használd tovább az érintőképernyőt. A tok kimondottan erős és ellenálló anyagból készül, ezért nemcsak a víztől, de a sérülésektől is megvédi a mobiltelefont. Karcmentes, kristálytiszta PVC lap gondoskodik a megszokott látványról és a tökéletes fotók komponálásáról. Speciális, légbuborék nélküli belső kiképzése kiküszöböli a véletlen elsüllyedés lehetőségét. A FLOAT tokkal nyugodtan élvezheted a vizes kalandokat. Tízféle színkonbinációban választható.

Ár: €34,99* 

6/ RUSH GUARD rövid póló 


Búvárkodáshoz, szörfözéshez, vagy bármilyen vízi sporthoz remek választás. Véd a káros UV sugárzás (UV-UPF 40/50+) és a kidörzsölődés ellen. High-strech rugalmas anyaga tökéletesen illeszkedik, kényelmes, természetes mozgást biztosít úszás közben is. Több színben, felnőtt férfi és női, valamint gyerek méretekben választható.

Ár: 24,99 - €31,99* 

7/ FAST DRYING - gyorsan száradó törölköző 


Mikroszálas törölköző, nedvszívó, puha, könnyű és kompakt. Sportoláshoz, túrázáshoz, de hétköznapi használathoz is megfelelő. Kiváló minőségű, antibakteriális anyagból készül, amely több mosás után sem bolyhosodik. Kényelmes velúr érzés, gyengéd a bőrön, nem tapad és rendkívül gyorsan szárad. Ultra könnyű, picire összehajtható, nem foglal sok helyet. Négy méretben és hét színben választható, praktikus cipzáros tárolótasakban.

Ár: €14,99 - €24,99* 


*Ajánlott lista ár (RRP) 2019-ben


Cressi hagyomány, innováció és minőség


Egy márka azoknak, akik szenvedélyesen szeretik a vízi sportokat és a búvárkodást. 


A Cressi by the Sea termékek megtalálhatók a Cressi magyarországi viszonteladói hálózatában, a búvárboltokban és a búvároktatóknál. 


Tetszett amit olvastál? köszönjük, ha megosztod az ismerőseiddel is.

2019. március 22., péntek

Mit nézzünk az uszonyokon


Akár készülékes, akár szabadtüdős, vagy felszíni búvárkodás a célunk, egy pár jó uszonyra mindenképpen szükségünk lesz.  A kérdés már csak az, mire figyeljünk vásárláskor.

Pánt/ Csat rendszer


A nyitott uszonyok többségén hagyományos gumipántot és valamilyen csatrendszert találunk. Ennél a verziónál a pántot felvételkor a lábunkra kell igazítani, ami sok esetben kényelmetlen és fárasztó lehet. A beállítást érdemes merülés közben is ellenőrizni, mert a csizma összenyomódása miatt (növekvő környezeti nyomás!) lazulhat. Kényelmesebb és egyre népszerűbb megoldás a rugós, vagy fix gumis (bungee) uszonypánt, ezek egyáltalán nem igényelnek beállítást, így a fel- és levételük is sokkal egyszerűbb és gyorsabb, a pánt pedig biztosan tart a merülés teljes ideje alatt.  

Hagyományos állítható uszonypánt + csat megoldás

- Cressi megoldás az EBS gumis uszonypánt, speciális húzófül kialakításnak köszönhetően még vastagabb neoprén kesztyűben sem okoz gondot a pánt fel- és lehúzása.

Lábrész 


Kialakítását tekintve zárt és nyitott uszonyokról beszélhetünk, előbbit papucsosnak, az utóbbit pedig pántosnak is szokás nevezni. A zárt uszonyokat mezítláb viseljük. Ezek általában lágy és könnyű, éppen ezért nagyon kényelmes modellek, de a megfelelő méretre azért ügyelni kell. A nyitott uszonyokat ezzel szemben csizmával használjuk. A méretet itt elég nagyjából belőni, mivel az állítható, vagy rugalmas pánt hagy valamennyi mozgásteret a lábnak.  

A nyitott uszonyok pántja hagy valamennyi mozgásteret a lábnak

- Cressi megoldás az uszonylap síkjában elhelyezett lábrész, amelynél mintegy 20% nő az uszonypenge hasznos felülete a hagyományos megoldásokhoz képest, így hatékonyabb lehet az uszonyozás.

Uszonypenge 


Talán a legfontosabb uszonyjellemző a penge keménysége, vagy merevsége. Ideális helyzetnek tekintjük, amikor az uszonypenge keménysége mind a lábunk erejének, mind pedig a merülés körülményeinek megfelel. A hosszú és kemény uszonyok nagy teljesítményre képesek, menő a kinézetük, de nagy erőkifejtést igényelnek a búvártól, ráadásul a gyengébb izomzat hamar begörcsölhet velük. A rövidebb és lágyabb uszonyokat lényegesen könnyebb meghajtani. A gyártók arra törekednek, hogy ezek az uszonyok is komolyabb teljesítményre legyenek képesek, még kisebb erőkifejtés mellett is. 


Hosszabb és keményebb uszonypengék  Cressi GARA Modular Carbon MD
Hosszabb és keményebb uszonypengék
 Cressi GARA Modular Carbon MD

 - Cressi megoldás a GARA Modular cserélhető uszonypengéje, ahol az adott merüléshez, illetve a búvár pillanatnyi fizikai állapotához leginkább passzoló keménységű uszonylap használható.

Anyagok


A búvár uszonyok gyártásához jellemzően kétféle anyagot használnak. A hőre lágyuló műanyagokból (termoplasztok) készült uszonyok könnyűek és merevek. A tisztán gumiból készültek viszont hajlékonyak de meglehetősen nehezek. A legtöbb uszonynál e két anyag valamilyen kombinációját alkalmazzák, a műanyagot a keménységhez, a gumit pedig a nagyobb rugalmassághoz (érzékenységhez), illetve a lábrész fokozott kényelméhez. 


 Könnyű és rugalmas kombináció a Cressi AGUA Short uszony



Uszonyt keresel? Nézd meg a teljes kínálatunkat itt >>

Kapcsolódó címkék:
#uszony #tippek #vásárlás

Tetszett amit olvastál? köszönjük, ha megosztod az ismerőseiddel is.